Vannak olyan történetek, amit nem tudunk csak úgy egyszerűen elmesélni...mert ahogy elkezdesz beszélni róla azt érzed valami széjjel tép ott legbelül, és minden ilyen múltbéli történetnek a végén egy dühös kérdés van csak.... "MIÉRT?" Hogy jön ide ez a szó? A törődés? A félelem? Törődni valakiről, ahogy csak egy anya tud a lányáról, ahogy csak egy férfi tud egy nőről.... és félni hogy mi történik ha mindez elveszik....
Túlélni úgy napokat, hogy bele kell törődnöd hogy nem tudod elmondani amit pedig annyira szerettél volna...
Akik hiányoznak, egykor biztonságot nyújtottak. Összetartottak! Megerősítettek, hogy jó úton haladunk és kijavították a hibánkat, ha nem helyes módon cselekedtünk.Megtanították, hogy legyünk igazán jó emberek ebben a világban.
Most viszont, úgy érzem az életemnek hiányzik egy kis darabkája. Csak egy icipici részecske, ami az egész ˝várat˝ megtartaná. Hiányzik az a törődés...hiányzik az, hogy tudjam hogy ha valami fáj, lesz aki megvigasztal és akihez majd odabújok. Persze most nem az anyai törődésről beszélek, hanem a másikról. Arra a törődésre, amit csakis egy féleképp tapasztalhatunk.
Szükségem van rá, szükségem van arra hogy valaki egyszerre legyen a tesóm, a haverom, a szerelem a mindenem egyben. Szükségem van arra, hogy valakit a szívem minden szeretetével szeressek. ...arra, hogy tudjam van aki vár, és nekem is van kit várnom. Szeretném szeretni a mosolyát, az ölelését, a szavait. Szeretném ha vigyázna rám, ha velem lenne, ha számíthatnék rá, ha tudnám hogy szeret. Néha csak úgy átölelni, adni neki egy puszit, csak úgy boldoggá tenni.
Csak úgy...csak őszintét...
˝Igaz szerelem megkockáztatni, hogy nem lesz "boldogan
éltek, míg meg nem haltok", az igaz szerelem megfogni a férfi kezét, aki
annak szeret, aki vagy, és azt mondani: nem félek hinni benned. Egy ilyen
szerelem mindent túlél.˝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése