...Kicsikét szűk a világ nekem...

De rég írtam már. Több mint egy hónapja, de csak is azért mert olyan szinten történtek velem a dolgok, hogy fel sem fogtam. Mindezt köszönhetem a barátnőimnek. Akiket imádok, egytől-egyik. Fogalmam sincs mi lenne velem nélkülük. És szerintem a világon a legértékesebb emberi kapcsolat a barátság. Ha nincsenek barátaid, nincs életed.
Borzasztóan imádlak titeket:AndiBogiLeilaNatiVikiSáriOrsiEmeseOrsikaLianaNóra legeslegjobban ♥♥
Különben csak azért írok mert már muszáj kiírnom magamból azt a sok mindent amit per pillanat érzek, vagy amit úgy gondolok hogy érzek. 
Próbálkoztam, megpróbáltam mással. 2 hónap alatt nem tudtam beleszeretni. Viszont tudott, róla és még is úgy érzi, hogy kihasználtam. Ami miatt igazából hihetetlenül nagy lelkiismeret furdalásom van. De már megszokhattátok tőlem. Egyébként nem bántam meg, mert szerettem V-vel lenni, meg ő olyan rendes, aranyos meg ami csak kell. De én nem tudom azt hazudni, hogy szerelmes vagyok, mikor nem :/ Sajnálom, remélem egyszer megbocsájt. 
Meg van itt még több emberke akivel beszélgetek, vagy mi... de hiába. Senki nincs aki pótolja ˝Ő˝-t. Én sem hiszem el, hogy amennyire boldog voltam vele az a kis idő alatt most annyira fáj nem kis idő után is. Annyira hiányzik. Már ettől az érzéstől meg bebolondulok. Érzem a közelségét, érzem a gondolatait. 
Viszont utálom ezt a tehetetlenséget is, ülök egy helyben tétlenül. Várom azt, hogy esetleg mikor kap észhez, egyáltalán észhez kap?! Valami ott legbelül azt súgja nekem, hogy nincs lezárva ez a dolog, szóval bízok benne. De lehet, hogy csak áltatom magam, és mivel azt szeretném azt hiszem, hogy azt is érzem. Ha viszont  tényleg megérzésekről beszélünk, akkor meg nagyon remélem, hogy most sem csal, és mihamarabb úgy lesz ahogy az álmaimban is és a gondolataimban is. 
Tudjátok mit szeretnék a legeslegjobban szülinapomra? Hogy vele legyek :$ Nagyon szeretném. Olyan szerencsétlennek érzem így magam. Nem értem, hogy mivel van a baj. Én vagyok olyan szar alak, hogy nem érdemlek meg már egy kis boldogságot. Szeretném megtalálni a saját szivárványom, a saját rózsaszín felhőim. És ismét ugyan azt érezni, amit akkor... Tudom, hogy ő is ezt szeretné. Tudom, hogy boldog volt ő is, akármit mond. A szeme mindent elárult. Még nem adtam fel. Tudom, hogy előbb vagy utóbb igazam lesz. Tudom. Meglátjátok. Csak nagyon félek, hogy nehogy akkor legyen mikor már kifogyok az erőből. Nem értem igazából, hogy ezek a feltételezések mért vannak így. És ha ezek nem csak feltételezések, hanem tények, akkor mért nem egyszerűbb utat választja. Senki sem szenvedne.
Épp azért sem hagyom magam, mert tudom, ettől már csak jobb lehet. :)